A cikket Kincses Boglárka írta.
Luca-napi varázslatok
December 13-án a Lucák, Luciák névnapján ősidők óta a
Fényt és ajándékát, a szeretetet, szerencsét, boldogságot ünneplik. E nap
valójában spirituális előkészület a még nagyobb fényünnep, a téli napforduló
(december 21-e, illetve a karácsony) fogadására.
Az emberek varázslatokkal, rítusokkal próbálták erősíteni
az ilyenkor csak gyengécskén melegítő, téli Napot. És mivel úgy mondják,
Luca-napon az életünkbe is fényt, boldogságot varázsolhatunk, következzen itt
néhány módszer, melynek segítségével a javunkra fordíthatjuk ennek a különleges
napnak a mágikus erejét…
Szűzleány gyertyakoszorúval
A keresztény ünnepkörben december 13-a Szent Lucia napja,
noha a naphoz tartozó legendák, szokások valószínűleg sokkal régebbiek. Szent Lucia
egy előkelő származású szicíliai leány volt a III. században, aki szüzességet
fogadott, hogy életét Jézus Krisztusnak szentelhesse, és aki mártírhalált halt
hitéért. Neve összefügg az ünnep szimbolikájával, hiszen a lux szó, melyből a
Lucia név (és például „luxus” kifejezésünk is) ered, „fényt”, „világosságot”
jelent.
Luca napja nálunk is jól ismert, mint a fiatal lányok, a
szerelmesek és boszorkányok ünnepe, noha tény, hogy Észak-Európában – főleg Skandináviában
– sokkal nagyobb jelentősége van. A németeknél ilyenkor választottak
Luca-menyasszonyt, rendszerint a falu legszebb lányát, aki fehér ruhában, fején
lógó gyertyás koszorúval járta körül a házakat, megszemélyesítve magát Szent
Luciát. Szokás ezen kívül az is, leginkább – Svédországban, hogy a
háziasszonyok aprósüteményt sütnek, s az egyikbe elrejtenek egy pénzdarabot. Akinek
a pénzt rejtő süti jut, az boldogságra, szerencsére számíthat a következő
évben.
TIPP: Luca napján este állítsunk az asztalra egy fehér gyertyát,
amely köré tegyünk kör alakban fenyőgallyakat. Egy-egy kis papírra írjuk fel a
12 leghőbb kívánságunkat, és karácsonyig minden este égessünk el a Luca-gyertya
lángjában egy-egy papírkát, anélkül, hogy megnéznénk, mit írtunk rá. A 12-ik
este, karácsony napján viszont ismét gyújtsuk meg a Luca-lángot, de ne égessük
el az utolsó fecnit, hanem nyissuk ki és olvassuk el. A hagyomány szerint ez a
kívánságunk teljesül…
Még két hosszabb-rövidebb bejegyzést teszek fel a cikkből, remélem másoknak is tetszik. :)
Szokás szerint, nem bírnám ki, hogy nem olvassam el, mielőtt elégetem. A fene a kíváncsi fajtámba.
VálaszTörlésPróbálj neki ellenállni, nem olyan nehéz. Ne gondolj rá. Lehet, hogy én megcsinálom, de most még nem tudom, hogy mi lenne az a 12 kívánság...
VálaszTörlésHa megtudom, hogy előre olvastál vagy néztél a naptárban, akkor neked annyi! Csak barátilag közlöm veled. :D Kérleeeeeeeeeeek~~~
Naptár még az autóban, dec. 1.-ig, aztán a férjecském felügyel, hogy ne lessek.
VálaszTörlés